Heves Vármegyei Sakkszövetség oldala

Heves és Nógrád vármegyei sakkélet

 
<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>


Szekeres SándorCikk besorolása: CSB Beszámolók

A Heves/Nógrád vármegyei 2025/26-os felnőtt CSB negyedik versenynapja


Január 25-én újraindultak a sakkórák a Heves és Nógrád vármegyék sakk csapatbajnokságán, Egerben, a Kossuth Zsuzsanna Technikumban. Ezen a napon a hetedik és nyolcadik fordulóra került sor, és a nap végére gyakorlatilag ismerté vált az első három éremesélyes csapat. A végső sorrend azonban az utolsó, Apcon lejátszandó 9-ik fordulóban dől el.

 

A negyedik versenynap elején Barna Nándor, a Heves és a Nógrád vármegyék Sakkszövetségeinek elnöke köszöntötte a mezőnyt. Sajnos, egy szomorú eseményt bejelentésére is sor került. Hatvanadik életévében elhunyt az andornaktályai csapat tagja, Petróczki Csaba. A vármegyék sakkozói egyperces néma felállással búcsúztak egykori sakktársuktól (lásd a baloldali képet).

 

 

 

A délelőtti hetedik fordulóban mindhárom éremesélyes nagyarányú győzelmet aratott és tovább növelte előnyét a többiekkel szemben. Azonban a délutáni fordulóban már Heves nagyot botlott Pétervására ellen, míg a Kékesi SE egy ponttal kevesebbet szerzett, mint a délelőtti fordulóban. Andornaktálya viszont kilenc pontot szerzett a Bolyky Bástya ellen, és négy pontra növelte az előnyét a második helyezett Kékesi SE szemben, és 9-re a harmadik Heves csapatától.

 

 

 

A bajnokság utolsó, mindent eldöntő kilencedik fordulójára új helyszínen, Apcon kerül sor, március 22-én 10 órai kezdettel.

 




A 2025/26-os Felnőtt CSB menetrendje és eredményei

Az 1. forduló eredményei 2025. október 12. 9:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 1 Hatvani SK 2 - 8 Hevesi SE 10
2 2 Egri Bolyky Bástya SE 5 - 4 Pétervására SE 9
3 3 Apci SE II. 6½ - 3½ Egri Vasas SE 8
4 4 Mezőkövesd Zsóry SE II. 0 - 10 Andornaktálya SE 7
5 5 Salgótarjáni BTC 4½ - 5½ Kékesi SE II. 6
A 2. forduló eredményei 2025. október 12. 14:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 10 Hevesi SE 3 - 7 Kékesi SE II. 6
2 7 Andornaktálya SE 7 - 3 Salgótarjáni BTC 5
3 8 Egri Vasas SE 6½ - 3½ Mezőkövesd Zsóry SE II. 4
4 9 Pétervására SE 7½ - 2½ Apci SE II. 3
5 1 Hatvani SK 5½ - 4½ Egri Bolyky Bástya SE 2
A 3. forduló eredményei 2025. november 09. 9:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 2 Egri Bolyky Bástya SE ½ - 9½ Hevesi SE 10
2 3 Apci SE II. 4 - 6 Hatvani SK 1
3 4 Mezőkövesd Zsóry SE II. 2 - 8 Pétervására SE 9
4 5 Salgótarjáni BTC 7 - 3 Egri Vasas SE 8
5 6 Kékesi SE II. 6 - 4 Andornaktálya SE 7
A 4. forduló eredményei 2025. november 09. 14:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 10 Hevesi SE 4 - 6 Andornaktálya SE 7
2 8 Egri Vasas SE 4 - 6 Kékesi SE II. 6
3 9 Pétervására SE 6½ - 3½ Salgótarjáni BTC 5
4 1 Hatvani SK 6½ - 3½ Mezőkövesd Zsóry SE II. 4
5 2 Egri Bolyky Bástya SE 3 - 7 Apci SE II. 3
Az 5. forduló eredményei 2025. december 14. 9:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 3 Apci SE II. 5 - 5 Hevesi SE 10
2 4 Mezőkövesd Zsóry SE II. 2 - 8 Egri Bolyky Bástya SE 2
3 5 Salgótarjáni BTC 6 - 4 Hatvani SK 1
4 6 Kékesi SE II. 7½ - 2½ Pétervására SE 9
5 7 Andornaktálya SE 8 - 2 Egri Vasas SE 8
A 6. forduló
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 10 Hevesi SE 7½ - 2½ Egri Vasas SE 8
2 9 Pétervására SE 3 - 7 Andornaktálya SE 7
3 1 Hatvani SK 2½ - 7½ Kékesi SE II. 6
4 2 Egri Bolyky Bástya SE 3½ - 6½ Salgótarjáni BTC 5
5 3 Apci SE II. 9 - 1 Mezőkövesd Zsóry SE II. 4
A 7. forduló eredményei 2026. január 25. 9:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 4 Mezőkövesd Zsóry SE II. 1 - 9 Hevesi SE 10
2 5 Salgótarjáni BTC 7 - 3 Apci SE II. 3
3 6 Kékesi SE II. 8½ - 1½ Egri Bolyky Bástya SE 2
4 7 Andornaktálya SE 8½ - 1½ Hatvani SK 1
5 8 Egri Vasas SE 4 - 6 Pétervására SE 9
A 8. forduló eredményei 2026. január 25. 14:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 10 Hevesi SE 4½ - 5½ Pétervására SE 9
2 1 Hatvani SK 5 - 5 Egri Vasas SE 8
3 2 Egri Bolyky Bástya SE 1 - 9 Andornaktálya SE 7
4 3 Apci SE II. 2½ - 7½ Kékesi SE II. 6
5 4 Mezőkövesd Zsóry SE II. 2 - 8 Salgótarjáni BTC 5
A 9. forduló eredményei 2026. március 22. 10:00
  Rsz. Csapat Er. Csapat Rsz.
1 5 Salgótarjáni BTC - Hevesi SE 10
2 6 Kékesi SE II. - Mezőkövesd Zsóry SE II. 4
3 7 Andornaktálya SE - Apci SE II. 3
4 8 Egri Vasas SE - Egri Bolyky Bástya SE 2
5 9 Pétervására SE - Hatvani SK 1



Állás a nyolcadik forduló után

Sr. Csapat Ford. + = - Pont MP
1 Andornaktálya SE 8 7 0 1 59½ 14
2 Kékesi SE II. 8 8 0 0 55½ 16
3 Hevesi SE 8 4 1 3 50½ 9
4 Salgótarjáni BTC 8 5 0 3 45½ 10
5 Pétervására SE 8 5 0 3 43 10
6 Apci SE II. 8 3 1 4 40 7
7 Hatvani SK 8 3 1 4 32½ 7
8 Egri Vasas SE 8 1 1 6 30½ 3
9 Egri Bolyky Bástya SE 8 2 0 6 27 4
10 Mezőkövesd Zsóry SE II. 8 0 0 8 15 0



Kereszttábla a 8. forduló után

sr. Csapatnév 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Pts. MP
1 Andornaktálya SE * 4 6 7 7   8 9 10 59½ 14
2 Kékesi SE II. 6 * 7 6   55½ 16
3 Hevesi SE 4 3 *   5 8 9 50½ 9
4 Salgótarjáni BTC 3   * 7 6 7 8 45½ 10
5 Pétervására SE 3 *   6 4 8 43 10
6 Apci SE II.   5 3 * 7 9 40 7
7 Hatvani SK 2 4   * 5 32½ 7
8 Egri Vasas SE 2 4 3 4 5 *   30½ 3
9 Egri Bolyky Bástya SE 1 ½ 5 3   * 8 27 4
10 Mezőkövesd Zsóry SE II. 0   1 2 2 1 2 * 15 0



A hetedik forduló eredményei - 2025.január 25. 9:00  (Eger)

7.1 4 Mezőkövesd Zsóry SE II. 1 - 9 10 Hevesi SE
1   Sallai Janos 1902 0 : 1 FM Bakos Balazs 2337
2   Kantor Attila 1893 0 : 1   Bakos Levente 2172
3   Pap Laszlo 1788 ½ : ½   Hevesi Zoltan 1996
4   Pota Lajos 1674 0 : 1   Gal Peter 1970
5   Toth Bela Dr. 1713 0 : 1   Deli Gabor 1917
6   Zaborszki Aron 1418 0 : 1   Cseke Laszlo 2000
7   Kadas Gabor 1769 0 : 1   Pallagi Janos 1830
8   Gyorodi Gergely 0 0 : 1   Bakos Laszlo 1792
9   Stefanecz David Janos 1507 ½ : ½   Balazs Barnabas 1568
10   Zaborszki Reka 0 0 : 1   Mehesz-Balazs Aron 0
7.2 5 Salgótarjáni BTC 7 - 3 3 Apci SE II.
1 FM Gorcsi Gabor 2175 ½ : ½   Bohati Tamas 2157
2 FM Mede Istvan 2172 1 : 0   Hovanecz Laszlo 1874
3   Darvas Jozsef 1749 0 : 1   Koltanyi Imre 1889
4   Gallai Janos 1964 1 : 0   Todor Sandor 1854
5   Kovacs Veronika 1878 ½ : ½   Bognar Barna 1749
6   Patai Jozsef 1883 1 : 0   Bende Eniko Tunde 1734
7   Lengyel Istvan 1834 1 : 0   Balogh Laszlo 1756
8   Kormos Jozsef 1802 0 : 1   Varga Levente 0
9   Turcsanyi Andras 1563 1 : 0   Levai Antal 0
10   Nagy Anna Fruzsina 1548 1 : 0   Harom Mihaly 0
7.3 6 Kékesi SE II. 8½ - 1½ 2 Egri Bolyky Bástya SE
1 GM Horvath Jozsef 2393 1 : 0   Jacso Adam Dr. 2251
2 FM Levay Sorin 2000 ½ : ½   Huszar Andras 1890
3 IM Mozes Ervin 2025 1 : 0   Kis Jozsef 1912
4   Foldi Martin 2101 1 : 0   Gordos Csaba Dr. 1863
5   Lengyel Laszlo 1997 1 : 0   Kovacs Kolos Rego 1773
6   Matin Gabor 1978 0 : 1   Nagy Gabor 1704
7   Horvath Zoltan 2038 1 : 0   Kovacs Rebeka Zsofia 1637
8 FM Demeter Istvan 1991 1 : 0   Majnar Nimrod 0
9 WCM Kapicakova Lucia 1901 1 : 0   Kenyeres Csenge 0
10   Molnar Lidia Emilia 1786 1 : 0   Toth Zsombor 0
7.4 7 Andornaktálya SE 8½ - 1½ 1 Hatvani SK
1 CM Burghardt Jozsef 2094 ½ : ½   Inges Zeno 2007
2   Huszar Mark 2119 + : -   Merk Attila Csaba 1857
3   Paal Andras 2011 1 : 0   Czako Patrik 1859
4   Farkas Csaba 1987 1 : 0   Szollosi Balazs 1679
5   Vajda Albert Sr. 2028 1 : 0   Szilagyi Dora 1722
6   Malik Andras 1937 1 : 0   Babucs Illes 1666
7   Paal Marton 1874 0 : 1   Vigh Tibor 1773
8   Szego Krisztian 1767 1 : 0   Illes David 1718
9   Koncz Regina 1641 1 : 0   Gregus Bence 1740
10   Koncz Helga Dora 1619 1 : 0   Szeles Bence 0
7.5 8 Egri Vasas SE 4 - 6 9 Pétervására SE
1   Paal-Szucs Attila 2002 ½ : ½ IM Kiss Pal 2232
2   Muranyi Peter 2128 1 : 0   Domany Mihaly 2064
3   Farkas Gabor 1810 ½ : ½   Kladiva Istvan 1952
4   Gyorffi Zoltan 1768 ½ : ½   Szegedi Zoltan 1891
5   Berecz Imre 1766 ½ : ½   Molnar Tibor 1767
6   Dobozi Lajos 1666 0 : 1   Osgyani Sandor 1833
7   Bognar Ignac 1686 1 : 0   Toth Janos 1722
8   Szabo Daniel 1569 0 : 1   Molnar Daniel Zsolt 1821
9   Tyukodi Szabolcs 1545 0 : 1   Kovacs K. Arpad 1757
10   Kallai Milan 0 - : +   Batka Balint 1574



Az nyolcadik forduló eredményei - 2025.január 25. 14:00 (Eger)

8.1 10 Hevesi SE 4½ - 5½ 9 Pétervására SE
1 FM Bakos Balazs 2337 ½ : ½ IM Kiss Pal 2232
2   Bakos Levente 2172 ½ : ½   Domany Mihaly 2064
3   Hevesi Zoltan 1996 ½ : ½   Kladiva Istvan 1952
4   Gal Peter 1970 ½ : ½   Szegedi Zoltan 1891
5   Deli Gabor 1917 ½ : ½   Molnar Tibor 1767
6   Cseke Laszlo 2000 0 : 1   Osgyani Sandor 1833
7   Pallagi Janos 1830 1 : 0   Toth Janos 1722
8   Bakos Laszlo 1792 0 : 1   Molnar Daniel Zsolt 1821
9   Balazs Barnabas 1568 1 : 0   Kovacs K. Arpad 1757
10   Mehesz-Balazs Aron 0 0 : 1   Batka Balint 1574
8.2 1 Hatvani SK 5 - 5 8 Egri Vasas SE
1   Inges Zeno 2007 ½ : ½   Paal-Szucs Attila 2002
2   Czako Patrik 1859 ½ : ½   Muranyi Peter 2128
3   Szollosi Balazs 1679 ½ : ½   Farkas Gabor 1810
4   Szilagyi Dora 1722 ½ : ½   Gyorffi Zoltan 1768
5   Babucs Illes 1666 ½ : ½   Berecz Imre 1766
6   Vigh Tibor 1773 ½ : ½   Dobozi Lajos 1666
7   Solyomvari Tibor 1693 - : +   Bognar Ignac 1686
8   Balint Miklos 1678 - : +   Szabo Daniel 1569
9   Illes David 1718 1 : 0   Tyukodi Szabolcs 1545
10   Szeles Bence 0 + : -   Kallai Milan 0
8.3 2 Egri Bolyky Bástya SE 1 - 9 7 Andornaktálya SE
1   Jacso Adam Dr. 2251 ½ : ½ CM Burghardt Jozsef 2094
2   Kis Jozsef 1912 0 : 1   Huszar Mark 2119
3   Gordos Csaba Dr. 1863 0 : 1   Paal Andras 2011
4   Kovacs Kolos Rego 1773 ½ : ½   Farkas Csaba 1987
5   Nagy Gabor 1704 0 : 1   Vajda Albert Sr. 2028
6   Kovacs Rebeka Zsofia 1637 0 : 1   Malik Andras 1937
7   Majnar Nimrod 0 0 : 1   Paal Marton 1874
8   Kenyeres Csenge 0 0 : 1   Szego Krisztian 1767
9   Negyesi-Juhasz Soma 0 0 : 1   Koncz Regina 1641
10   Toth Zsombor 0 0 : 1   Koncz Helga Dora 1619
8.4 3 Apci SE II. 2½ - 7½ 6 Kékesi SE II.
1   Bohati Tamas 2157 0 : 1 GM Horvath Jozsef 2393
2   Hovanecz Laszlo 1874 0 : 1 FM Levay Sorin 2000
3   Koltanyi Imre 1889 1 : 0 IM Mozes Ervin 2025
4   Todor Sandor 1854 0 : 1   Foldi Martin 2101
5   Bognar Barna 1749 1 : 0   Lengyel Laszlo 1997
6   Bende Eniko Tunde 1734 0 : 1   Matin Gabor 1978
7   Balogh Laszlo 1756 0 : 1   Horvath Zoltan 2038
8   Varga Levente 0 ½ : ½ FM Demeter Istvan 1991
9   Levai Antal 0 0 : 1 WCM Kapicakova Lucia 1901
10   Harom Mihaly 0 0 : 1   Molnar Lidia Emilia 1786
8.5 4 Mezőkövesd Zsóry SE II. 2 - 8 5 Salgótarjáni BTC
1   Kantor Attila 1893 0 : 1 FM Gorcsi Gabor 2175
2   Pap Laszlo 1788 0 : 1 FM Mede Istvan 2172
3   Pota Lajos 1674 0 : 1   Darvas Jozsef 1749
4   Bojtar Lajos 1534 0 : 1   Gallai Janos 1964
5   Hajtos Bela 1519 0 : 1   Kovacs Veronika 1878
6   Zaborszki Aron 1418 0 : 1   Patai Jozsef 1883
7   Kadas Gabor 1769 1 : 0   Lengyel Istvan 1834
8   Gyorodi Gergely 0 0 : 1   Kormos Jozsef 1802
9   Stefanecz David Janos 1507 1 : 0   Turcsanyi Andras 1563
10   Zaborszki Reka 0 0 : 1   Nagy Anna Fruzsina 1548



Szekeres Sándor


A fotóalbum címe:  25/26-os Felnőtt CSB - 4. nap


(A képre kattintva kiemelkedik a nagyított kép. Rákattintva visszatér a helyére.)








    Nyomtatható változat   Szólj hozzá ehhez a cikkhez!

Szerk:webmesterIdő : 2026.01.29.Olvasás :14

<<< Előző cikkhezKövetkező cikkhez >>>

 

 

Eddigi hozzászólások:

Tovább a cikkek kigyüjtött hozzászólásainak oldalára =>


 
A cikkhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz, egy tetszőleges név megadásával.

Neved / nicked:   
  (Írjál be egy nevet, különben nem megy el a hozzászólásod.)


Humán ellenőrző kód:

Másik_kód_kérése
Írd be ide a fenti képen látható kódot. A a kis nyilakra kattintva kérhetsz egy másikat




 
 STATISZTIKA

4915/195 | 2


Keresés honlapon


Felhasználónév:

Jelszó:


REGISZTRÁCIÓ
 



Tárhelyszolgáltatónk

Unsoft.hu

Kapcsolat

Levél a webmesternek

 
  Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS és a betlehemi csillag
  www.kisbiro.hu: Közhírré tétetik!
  Szekeres Anna Fotó
  Mocsáry Évelőkertészet
  ENNEAGRAM önismereti rendszer
  Mlinkó István Általános Iskola, Eger
  Eurochess - ONLINE SAKKISKOLA
  Heves megyei sakkélet
  Meglátások
  Ősmagyar nyelvek
  Mellár Mihály: Atlantisz - hol volt, hol nem volt
  Szekeres Sándor: Munkahelyek és a népességcsökkenés
  Szekeres Sándor: Ringsted utca története röviden
  Dionysius Exiguus latin nyelvű munkái
  UNIX-időbélyeg kiszámítása
  Eurochess - ONLINE CHESS SCHOOL
  Unsoft.hu
  Egyszerű játékok a sakktáblán
  Online elszedős - NIM - játék
  Chess Quotes
  Laws of Chess
  Chess piece names
  Sakk aranyszabályok
  PGN Specification and Implementation Guide
  PGN kódok jelentése (ENG/HUN)
  Chess Glossary
  Sakk kifejezések szótára
  Sakkfigurák nevei más nyelveken
 

ONLINE CHESS SCHOOL
AND MATERIAL
COLLECTION

ONLINE
SAKKISKOLA
ÉS ANYAGGYŰJTEMÉNY

 

Szekeres Sándor

Az ELTÉVEDT IDŐSZÁMÍTÁS

és a betlehemi csillag

A könyv a múlt és a jelen sérthetetlen dogmáit kérdőjelezi meg, érzékeny pontokat érintve a társadalmi közérzeten, mind a hétköznapokra, a tudományos életre és a hit világára vonatkoztatva. Szó lesz a valódi betlehemi csillagról, a történelmi, azaz a pártus Jézusról, a valós keresztre feszítéséről és egy szörnyű végű összeesküvésről, aminek egyik következménye a téves időszámításunk és a kronológiánk sötét középkora.
Talán nem is véletlen, hogy most íródott meg a könyv. Ismét az útkeresés korában járunk. Létezésünk és hitvilágunk alapjai esnek szét, új kérdések jönnek, új válaszok kellenek.
Ezek alapjait érinti meg a könyv, új szemléletet adva az eddig érinthetetlennek gondolt tabuknak.